Az úgynevezett empaták azok az emberek, akik hihetetlen mértékben képesek együtt érezni másokkal, figyelik mások minden rezdülését, örömét, fájdalmát, és ennek megfelelően önmagukat is háttérbe szorítva gondoskodnak másokról. Ha az emberi kapcsolataiban valami probléma fel, hajlamosak inkább önmagukban keresni a hibát.

A nárcisztikus személyiség ennek a spektrumnak a másik szélsőséges végén helyezkedik el, mindig mindenért másokat okol, és mindent megtesz, hogy bebizonyítsa saját különleges, értékes, feddhetetlen mivoltát. Arrogáns, önelégült, látszatra nagyon magabiztos lehet.  

A nárcisztikus 100 százalékos figyelmet akar, odaadást, gondoskodást, csodálatot, az empatikus pedig szeretni, törődni, gondoskodni akar, tehát a kereslet-kínálat ezen a szinten összeér, és egy darabig oké is.

 A probléma az, hogy az empata mindig beleképzelni magát mások helyzetébe, érzéseibe, és azt hiszi, hogy a társa vele kapcsolatban pontosan ugyanezt fogja tenni. De nagyot téved.

A nárcisztikus kontrollálni, uralni, irányítani akar. Minél több szeretetet és odaadást ad egy empatikus személy, annál erősebbnek, dominánsabbnak érzi magát a nárcisztikus társa, az empata pedig egyre inkább csúszik bele az áldozat szerepébe.

Az empata és a nárcisztikus közötti kapcsolat egymás patológiáját egészíti ki, és egyre inkább tolja bele az empatát az érzelmi, szociális, akár teljes anyagi függésbe és a kapcsolattól való fizikailag és pszichésen is kiszolgáltatott helyzetbe.

A nárcisztikus és az empata számukra megmagyarázhatatlan, erőteljes vonzódást érez egymás iránt, és bár a kapcsolat nem harmonikus, nem kiegyensúlyozott, egyikük sem bír belőle kilépni, az áldozat szerepébe szorult empata pláne nem. Ha a szenvedésnyomás növekszik és az empata már nem bírja, és meg is próbálna kimenekülni, a nárcisztikus manipulatív érzelmi zsarolásával, bűntudatkeltő magatartásával hatékonyan tudja visszacsalogatni magához ezzel lassan egyre inkább elmélyítve a függő viszonyt.

Olvastad már?